2017. november 19., vasárnap

Szalai Borbála: Pille szálldos, ezer pille










Pille szálldos, ezer pille,
Szárnya mindnek hófehér,
Kavarognak, táncot járnak:
Esik a hó, itt a tél!
Hulljatok csak, hópihécskék,
Kicsiny fehér csillagok,
Lombja vesztett kopár fákra
Díszes köntöst adjatok!
Pille szálldos, ezer pille,
Nagy pelyhekben hull a hó…
Csengős szánon útnak indul
Dérszakállú Télapó.
Hegyek között visz az útja,
S fenyvesekbe is betér:
A sok hamvas fenyőfácska
Szánkójába alig fér.
Pille szálldos, ezer pille,
Minden fehér, csupa hó,
Ajándékkal megrakodva
Jön már, itt van Télapó!
Csilingelő szánkójával
Most állt meg a ház előtt:
S hozza már a csillagszórós,
Fényben úszó zöld fenyőt.
Pille szálldos, ezer pille,
Gyémántfényű lett a hó…
Örömtűz ég minden szemben,
Sziporkázó, ragyogó.

2017. november 15., szerda

Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás

Képtalálat a következőre: „Donkó László: Mikulás de csudás!”
Csengő-csengő csingi-lingi

Csizma koppan odakinn.

Kopogtatnak: kopp-kopp-kopp

Nyissuk ki az ablakot.

Ni-ni a jó Mikulás,

Bizony ő az senki más.

Ősz szakálla földig ér,

Haját belepte a dér.

Havas bunda a vállán,

Nehéz puttony a hátán.

Puttonyában sok-sok jó,

Füge, dió, mogyoró,

Hajasbaba, kispuska,

Képeskönyv meg lovacska.

Kishegedű hu-hu-hú,

Hosszú virgács juj, juj, juj!

Drága jó Mikulás bácsi,

Ne tessék behozni azt a sok virgácsot,

Itt csak jó gyerekek laknak,

Kisfiúk és kisleányok.

2017. november 14., kedd

Demény Ottó: Doktorbácsi

Képtalálat a következőre: „doctor clipart”

Kérek egy kanalat,
mondja szépen: ÁÁÁ,
a lázmérőt bedugjuk a hóna alá.
Maga kérem nagybeteg,
biztos megint beevett.
Öblögessen, borogasson,
bújjon a dunyhába,
ha reggelig nem köhög,
mehet óvodába.

2017. november 13., hétfő

Testünk témakör - válogatás

Pinterest








Link





Versek, mondókák:

Mesék:

Dalok:


Kéztorna


Pantomim
Kérjünk egy önként jelentkezőt, aki különböző tevékenységeket játszik el, míg a többiek leutánozzák, és kitalálják, mit csinált.
Találós kérdések
Gondoljunk egy testrészre, de csak egy jellemző gesztust áruljunk el róla! Például: „Én vagyok az a testrész, amely rúgja a labdát.”
Színes zoknik
Minden játékos kap egy színes zoknit ábrázoló képet, majd egy mulatságos utasítást. Például: „A sárga zoknisok ugráljanak, a pirosak szívják tele levegővel a tüdejüket!”
Számoljunk!
A gyerekek körben sétálnak a csoportban. A vezető mond egy testrészt, és annyi gyereknek kell összekapaszkodnia, ahány van az adott testrészből. Például: „Tüdő, jobb kéz ujjai, szem.”
Tisztálkodás
Testápolással kapcsolatos eszközöket (körömkefe, fésű, fogkefe,üres folyékonyszappan-adagoló) rejtünk el a csoportszobában, és a gyerekeknek kell azokat megkeresni.
Nézd csendben!
A gyerekek körben állnak, és közben nem szólalhatnak meg. Az egyik gyerek fülébe súgunk egy testrészt, amit finoman meg kell egy pillanatra mozdítania, a többieknek meg ki kell találniuk, melyik
testrész volt az.
Hála-játék
A gyerekek nevezzék meg egy testrészüket, amelyiknek köszönhetnek valamit! Például: „Köszönöm, lábam, hogy elvittél a Dunapartra sétálni.” „Köszönöm, fülem, hogy meghallottad azt a szép
zeneszámot.” (Forrás: http://ovonok.hu/2015/02/milyen-a-testunk/)
Százlábú: négykézláb mászás sorban egymás után egymás bokáját fogva

Falánk Peti: Gömbölyű gombóc a tálon, örül a szívem, ha látom, meg is eszem kettőt,hármat, ráadásul még egy párat. Tele bendő, üres tál, falánk Peti, baj lesz ám! Karkörzés a test előtt, szökdelés, bokázás, kilépés előre, váltogatott kézzel evésutánzás, taps test bal és jobb oldalán, rámutatás a gyomorra, törzshajlítás előre, karemeléssel oldalsó középtartásba, a mutató ujjal váltogatott kézzel fenyegető mozdulat.

Dobi, dobi, hátát, …
A gyermekek körben állnak,hátratett kézzel és becsukott szemmel. Az óvónéni körbemegy, egy dalt dúdol közben, és egy gyermeknek egy ceruza hegyével az egyik kezén az egyik ujja begyét megböki. A gyermeknek meg kell mutatni,hogy melyik ujját böktük meg .
vagy
A gyermekek kézfogással körben állnak. Kettõ a kör közepébe megy: egyik a húnyó, a másik a doboló. A húnyó kézbe rejti az arcát, a doboló pedig jobb kezét a másiknak a hátára teszi, s felváltva, mind az öt ujjával ütemesen bökdösi, a végén valamelyik ujjával megböki. Ki kell találnia, hogy melyik ujja volt az. Fontos, hogy megnevezze, ne csak rábökjön!

Szemfüles érzékszervek

Milyen csodálatos ez a reggel! - szólt Micimackó Füleshez, miközben szokásos reggeli utáni sétájukat tették a Pagonyba.
-Csodálatos? - kapta fel a fejét Füles. - Ugyan miből gondolod, hogy csodálatos? Reggel van, és kész!
-Hát, nézz csak fel az égre! - magyarázta Micimackó. - Ragyogóan kék az ég! Aztán szippants bele a levegőbe!
Mmmm...Hogy illatoznak a gyöngyvirágok! És ahogy a füvön lépkedünk! Érezd, milyen puhán simogatja a talpadat?
És mekkorákat lehet benne ugrálni!
Micimackó rögtön be is mutatta ezt Fülesnek. Akkorát szökkent, hogy beleütközött az éppen vele szemben repülő Bagolyba.
-Jól hallottam, hogy arról beszéltetek, milyen puhán simogatja a talpatokat a pázsit? - kérdezte Bagoly.
-Úgy van - felelte Micimackó.-Éppen azt próbáltam elmagyarázni Fülesnek, honnan lehet tudni, hogy csodálatos ez a mai nap. Mert ugye ott van a kék ég, amit látunk, aztán az illatok, s a többi.
-Ahá, értem! -felelte Bagoly.-Szóval az öt érzékszervünkről beszéltél!
-Öt micsodáról? -kérdezte Füles és Micimackó egyszerre.
-Az öt érzékszervünkről - magyarázta Bagoly.-Ezek segítségével ismerjük meg a világot. Az öt érzékünk pedig: a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és a...látás.
-De a látást kétszer mondtad!-ellenkezett Füles.
-Tényleg?- kérdezte Bagoly.-Jaj nekem! Akkor megpróbálom még egyszer. Látás, hallás, szaglás, tapintás és a hogyishívják. Jaj, az ötödiket mindig elfelejtem!
-Nézzétek, itt jön Malacka és Nyuszi!-kiáltott fel Bagoly, amint egy fa mögül előbukkanva megpillantotta barátait.
-Gyertek, játszatok velünk!
-Én is jöhetek? -sipította Zsebibaba, aki ekkor bukkant föl Nyuszi háta mögül.-Mit játszotok? Ugye, ha nem nehéz, én is beállhatok?


-Történetesen éppen most szeretnénk elkezdeni egy játékot-mondta Bagoly.-Egy úgynevezett keresős játékot. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy menjetek el az erdőbe, és hozzatok magatokkal két-két dolgot, ami valahogyan kapcsolatban áll az érzékszerveinkkel. Talán a játék végére eszünkbe jut, melyik is az ötödik érzékszervünk. Nos, ki kezdi?
-Én szeretném kezdeni! Én szeretném kezdeni! -kiáltozta Zsebibaba.
-Remek, Zsebibaba! Az első érzékünk a látás. Most pedig menj, és keress nekünk valamit, amire szeretsz ránézni, és egy másik valamit, amire egyáltalán nem szeretsz ránézni. Mi majd itt megvárunk.
Zsebibaba vidáman szökdelve indult útnak. Büszke volt rá, hogy ő lehet az első játékos. Igazán nem esett nehezére olyasvalamit találni, amire mindig szívesen pillantott. Néhány másodperc múlva egy gyermekláncfűvel a kezében ugrándozott.
-Ez az! - állapította meg elégedetten. -Na, de vajon mi az, amire nem szeretek ránézni?
Ekkor egy szúnyog repült el mellette.
"A szúnyogokat nem szívesen nézem - töprengett magában Zsebibaba-, de mégsem vihetek magammal egy szúnyogot! Még megcsípne! Na, de van itt valami más, amit magammal vihetnék! Taplógomba a fa törzséről! Még ránézni is rossz: csúnya fekete!"
-Bravó! -lelkendezett Bagoly, amint megpillantotta Zsebibabát egyik kezében a gyermekláncfűvel, a másikban pedig a taplógombával.-Tökéletesen igazad van, Zsebibaba! A gyermekláncfű szerintem is sokkal kellemesebb látvány, mint a taplógomba.
Most pedig a hallással folytatjuk. Ki lesz a következő?
-Én szívesen elmegyek, ha akarod - jelentkezett Malacka.
-Rendben! - felelte Bagoly. -Keress valamit, amit szívesen hallgatsz, és valamit, amit egyáltalán nem szeretsz hallgatni!
-Szeretem hallgatnai a harkály kopácsolását fenn a fán - mondta Malacka.
-Helyes, Malacka. De ezzel még nem ért véget a feladatod.
Malacka töprengve indult útnak, hogy valami olyasmit találjon, amit nem szívesen hallgat.
-Miért áll égnek az egyik füled?-bömbölt a fülébe egy ismerős hang, amitől ijedtében összerezzent.
-Jaj, Tigris! Hát te vagy az? - kiáltott fel Malacka rémülten.-Tulajdonképpen most éppen olyasvalamit keresek, amit nem szívesen hallgatok, és erre a célra te tökéletesen megfelelsz. Nem jönnél velem? Te is része leszel a kiállításunknak.
-Na de mit jelentsen ez? -tiltakozott Tigris, ám Malacka határozott mozdulattal megragadta őt a bal lábánál, hogy elcibálja a füves folyópartra, ahol a többiek vártak rájuk.
-Engedj el! -kiáltozott Tigris. Malacka azonban addig vonszolta őt, amíg vissza nem értek társaikhoz.
-Itt van, amit nem szeretek hallgatni, ha éppen a fülembe kiabál. Túlságosan hangos - mutatta be Malacka Tigrist a többieknek.
-Pompás! - állapította meg Bagoly. Malacka tehát második érzékünket is szemléltette, mégpedig a hallást. Tigris, nem lennél te a következő?
-Én mindenben benne vagyok, ha ugrándozhatok - egyezett bele Tigris.
-Jól van, akkor tiéd a tapintás! -kérte Bagoly. -Hozzál nekünk valamit, amit szeretsz mgeérinteni, és egy másik dolgot, amit nem szívesen érintesz meg!
-De hisz' ez remek játék! -kiáltott fel Tigris, és már szökdelt is a fák közé, mígnem a folyóparthoz ért.
-Tudom már, mi az, amit szívesen érintek meg: ez a friss, csobogó hideg víz! Lefröcskölöm az arcomat, és sietek vissza, hogy megmutathassam a többieknek.
Csak lubickolt a hűs vízben, és énekelgetett:

"Fröccsen a hűs víz, fürdök a habokban.
Ezt a tigrisek csinálják a legjobban."

Aztán kiszökkent a vízből, és meghemperegett a fűben. Szerencsétlenségére épp egy olyan helyet választott, ahol egy sündisznó napozott.
-Aúúú!-kiáltott fel a fájdalomtól, amikor a sündisznó tüskéi a hátában álltak. -Mi ez a szúrós izé? Csak nem egy sündisznó?!
A sündisznónak haja szála sem görbült, ám Tigris kissé megviselten tért vissza barátaihoz.
-Megvan, amit kértetek - jelentette fennhangon. -Látjátok? Vizes az arcom. Imádok hideg vízben pancsolni! És íme a sündisznó tüskék, amik hempergés közben a hátamba álltak! Ezeket nem nagyon szeretem. Nos, akkor most én vagyok a győztes?
-Nem, Tigris - jelentette ki határozottan Bagoly. -Ügyes voltál, de azért nem te vagy a győztes. Az lesz a győztes, akinek az ötödik érzék eszébe jut. Lássuk csak! Ó, már meg is van: látás, hallás, tapintás, szaglás, hallás!
-De a hallást kétszer mondtad!- tiltakoztak a többiek.
-Tényleg? -kérdezte Bagoly. -Sehogy se megy ez nekem! Nos, akkor ki akarja bemutatni a szaglást?
Erre Nyuszi emelte fel a kezét.
-Én tudom, hol találok olyat, amit szívesen, és amit nem szívesen szagolok! -mondta, és már ugrándozott is háza felé. Ott pedig egyenesen a konyhába ment.
Kinyitotta a sütő ajtaját, és kihúzott belőle egy forrón gőzölgő csokitortát. Épp most készült el! Isteni illata volt!

"Még szerencse, hogy nem felejtettem el - gondolta magában -, különben most már csak egy égett tortát vehettem volna ki a sütőből! Az égett tortának pedig egy cseppet sincs jó illata!"

Ezután Nyuszi a kamrába ment, és felnyúlt a legfelső polcra.
-Á, ez az! - mondta, majd leemelt egy jó érett, büdös sajtdarabot.-Már hetek óta meg akartam enni, de valami mindig közbejött! Te jó ég! De hisz' ez már kék a penésztől! Pfú, de büdös!
Mivel Nyuszi nem tudta volna a csokitortát és a sajtot is egyszerre elvinni a többieknek, úgy határozott, hogy inkább meghívja őket magához.
-Hahó! Min-den-ki jöj-jön el hoz-zám! Szagoljátok meg, amiket gyűjtöttem! -kiáltotta. Szerencsére a Nyuszi házából áradó tortaillat erősebb volt a sajtszagnál.
-Csak menjünk az orrunk után - szólt a többiekhez Bagoly-, amíg el nem érjük az illat forrását!
Eközben Nyuszi csodálatosan feldíszítette a tortát cukormázzal és rumos meggyel. A torta már az asztalon díszelgett, és várta a vendégeket. Elsőnek Micimackó érkezett. Amint megpillantotta a tortát, így szólt Nyuszihoz: -Nyuszi, hadd kóstoljam meg azt a tortát! Igen ízletesnek tűnik.
Bagoly meghallotta Micimackó szavait, és boldogan kiáltott fel:
-Ízlelés! Megvan az ötödik érzék! Látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés! Ügyes vagy, Micimackó! Te vagy a győztes, mert neked jutott eszedbe az ötödik érzék!
-Akkor most már végre tényleg megkóstolhatom? - kérdezte Micimackó kissé türelmetlenül.
Nyuszi mindenkinek vágott egy szeletet. Mindenkinek nagyon ízlett - kivéve Fülest.
-Miért kell nekem tortát ennem? - kérdezte. -Miért nem ehetek inkább valami ragacsos, kékes, krémes dolgot?
-Arra a büdös sajtra gondolsz? - kérdezte Nyuszi.
-Szerintem isteni illata van! -felelte Füles.
Füles végül mind felfalta a büdös sajtot, és életében először állapította meg, hogy mindent egybevéve tényleg csodálatos nap volt ez a mai.
-Fúj! - szólt Malacka. -Hogy lehet ilyen büdös sajtot enni, amikor az ember tortát is ehet?!
-Hát, bizony mindenkinek más az ízlése -fűzte hozzá bölcsen Bagoly.


Forrás: http://csodakkora.blogspot.hu/2011/06/szemfules-erzekszervek.html

Kiss Adina: Mese egy kicsi kézről

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.
- Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír. Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Ő az, aki együtt tud érezni a szenvedővel.
- Menjünk együtt! – jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak.
A szem már az első utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg.
A szív megremegett, mikor látta a didergő koldust.
- Nincs pénzünk!- ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.
- Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg!- javasolta a szív nagy örömmel.
Így is tettek. Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek.
A utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant. Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt.
Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.
- Odamegyek.- mondta a láb.
- Sír! – mondta a fül
- Miért sírsz? – kérdezte a száj.
- Már nincs senkim! – zokogta a gyermek.
A szív nagyon szenvedett.
- Elkéstünk!- kiáltott a kéz.
Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon SZERETETT. A kicsi szem KÖNNYEZETT. A kicsi fül és láb CSENDBEN ÜLTEK. A kicsi száj HALLGATOTT. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!

Bartos Erika: Tükör

Tükör előtt álldogálok,
Elmesélem, amit látok.

Van egy orrom, van két szemem,
Van egy szám és van két fülem.

Homlokom és selymes hajam,
Itt az állam, itt a nyakam!

Nézd, amikor vidám vagyok,
Mosolygok egy ilyen nagyot!

Amikor meg bosszantanak,
Ráncolom a homlokomat!

Hogyha nagyon megijedek,
Félelmemben szám is remeg!

Néha pedig csodálkozom,
Szemöldököm is felvonom!

Hogyha viszont bánat érne,
Legörbülne szájam széle.

Ásítok, ha álmos vagyok,
Hamarosan elszunnyadok,

Lehunyom a szemeimet,
Éjszakára lepihenek.

Forrás: http://www.bartoserika.hu/konyvek/versek/tukor

2017. október 17., kedd

Hétvári Andrea: Őszi dal



Zengő aranyát kiteregeti a nap, felhő feketén haragosan odakap. Éhes zivatar keresi a vacsorát. Napról, ha lehet, leszedi a koronát. Mindent beterít, kikericses ez az ősz. Ágon, ereszen fülemüle elidőz. Sípot, furulyát kiemeli, de nem ér. Almát, eleget szüretel a lelemény. Pöttöm pici pók szövögeti a napot, csillagkapuról szereli a lakatot. Most még telihold legeli a perecét, holnap hamuból sütögeti kenyerét. http://www.hetvariandrea.hu/

2017. október 5., csütörtök

33 közmondás őszi terményekről

  1. Diót törne a homlokán, úgy szereti.
    Egyáltalán nem szereti. Gúnyos kifejezés két ember viszonyának.
     
  2. Egy dió hasznos, a másik ártalmas, a harmadik pedig méreg.
    Fontos a mértékletesség. Semmit nem kell túlzásba vinni, a dióevést sem.
     
  3. Kemény dió.
    Nehéz ügyre vagy makacs emberre használják.
     
  4. Kemény dióba harapott.
    Nehéz feladatra vállalkozott.
     
  5. Már akkor diót dobálnak a csontjaimra.
    Nagyon távoli időre utalnak ezzel, amikor az illető már nem is él.
     
  6. Nem ér egy férges diót sem.
    Főleg tárgyra mondják, ami már semmit sem ér.
     
  7. Törd meg a diót, ha a belét meg akarod enni.
    Mindenért meg kell dolgozni. Ne sajnáld a fáradtságot, ha eredményt akarsz elérni.
     
  8. Üres dió, üres pohár, ha eltörik, sem nagy kár.
Nem történt semmi baj. Vigasztalásul mondják arra, hogy ha valami baj történik a háztartásban.
 
  1. Annyi esze sincs, amennyi belefér egy dióhéjba.
    Lenézően és sajnálkozva állapítják meg a buta emberekről.
     
  2. Diófa alatt esküdtek.
    Hivatalos papír nélkül élnek együtt.
     
  3. Övé mind a diófáig.
    Azt hiszi, hogy övé minden. A magabiztos, önhitt, kevély emberekre mondják gúnyosan.
     
  4. Mással kapartatja ki a gesztenyét.
    Ravaszul ráveszi a másik embert, hogy helyette végezze el a nehéz feladatot.
     
  5. Makkból lesz a tölgy.
    Jelentéktelen dologból is nagydolog lehet.
     
  6. Nem tudom, hogy hol süti a makkot.
    Nem lehet tudni, hogy az illető kivel és hol szövetkezik.
     
  7. Olyan egészséges, mint a makk.
    Kicsattan az egészségtől.
     
  8. Van itt mind őszi, mind tavaszi.
    Nem kell az illetőt félteni, mert nem szegény. Régen nem kellett félteni azt, aki őszi és tavaszi gabonát egyaránt vetett, mert volt egész évben élelme.
     
  9. Búsul, mint akinek a szőlőjét megcsípte a dér.
    Nagyon szomorú.
     
  10. Eladta a szőlőt, sajtót vett az árán.
    Nincs egy csöpp esze sem. Ha egy gazdának nem volt már szőlője, akkor a présre sem volt szüksége. Ezért az ostoba emberekre mondták elítélésképpen.
     
  11. Érett szőlő éretlennel megy ez csöbörbe.
    Nem lehet szétválogatni.
     
  12. Lesz még szőlő lágy kenyér.
    Lesz még jobb világ. Biztatásként mondják.
     
  13. Olyan, mint a megszedett szőlő.
    Kopár. Az elhagyatott, magányos embereket jellemzik így.
     
  14. Savanyú a szőlő.
    Lekicsinyel valamit, amit szeretne megkapni, de nem sikerül.
     
23.Szomorú, mint a megszedett szőlőben az elhagyott kunyhó.
Szomorú látvány. Akkor mondták, amikor egy háznak már az utolsó lakója is kihalt.
 
  1. Szőlőben is terem arany.
    A jól művelt szőlő jó megélhetést nyújt.
     
  2. Szőlőnek a kapa a bikája.
    A szőlőt kapálni kell, akkor ad jó termést.
     
  3. Egy rohadt szőlőszem egész gerezdet megveszt. 
    Egy rohadt szőlőszem meg tudja rohasztani a többi egészségest is. Ha bekerül valahova egy rossz ember, annak bomlasztó hatása lehet.
     
  4. Akkor szüret!
    Akkor minden rendben – tréfás felkiáltás.
     
  5. Jókor jössz, elkölt a szüret.
    Már befejeztük a munkát. Tréfásan mondják, ha valaki a munka végére érkezik meg.
     
  6. Szűk szüret, szűk aratás, egész ház bomlás.
    Ha sem az aratás, se a szüret nem jól sikerült, akkor nem volt mit ennie a családnak. Akkor mondják, amikor több oldalon is éri anyagi veszteség a családot.
     
  7. Galagonya nem teremhet rózsát.
    Mindenki csak azt tudja nyújtani, amit természete megenged. A lusta embertől nem lehet elvárni, hogy szorgalmas legyen.
     
  8. Máskor a galagonyán is kapna, most csak turkál benne.
    Rosszalló kifejezés: szegény ember, mégis válogatós.
     
  9. Ha mandulát akarsz enni, törd fel a tokját.
    Ha jól akarsz lakni, akkor tenni is kell érte. Tanács: ahhoz hogy élvezzük is az életet, előtte dolgozni is kell.
     
  10. A tök is este virágzik.
    A tök este nyitja ki a virágait. Azokra a nőkre értik, akik csak estére öltöznek fel szépen, napközben elhanyagolt a ruházatuk.

Forrás: Szólások és közmondások (Osiris)

2017. szeptember 26., kedd

Zsadalányi Lajos: Eső esik














Esik eső fűre, fára,
megázik a madár szárnya
csöpp lányaim szoknyácskája,
csiga apró meszes háza.
Esik eső csepereg,
három egér pityereg.

Sarkadi Sándor: Ősz






















 Lomb lehullott,
Mák kipergett -
Őszi ágat
Szél diderget,
Hidegebb már
A sugár is;
Elment a
Fecskemadár is -
Máris, máris...?

 Odavan a nyár is...

Mentovics Éva: Gesztenye-mondóka












Rezzen a szélben
a gesztenye ága,
rozsdabarna ingét
morcosan cibálja.
Ha potyog a termés,
vigyázz kicsit jobban,
ha nem ugrasz félre,
kobakodon koppan!

Népmese napja

A közelgő Népmese napjára készülődve lelki útravalóul ajánlom ezt az írást annak, aki nyitott szívvel és lélekkel olvassa e sorokat.

"A mese a mindenség kulcsa. A lélek ajtaján kopogtat."

Enedjétek meg, hogy idézek egy rövid szemelvényt a népmeséről. 

'Jungtól származik a fenti idézet, és minden benne van, amit a mesékről gondolok. A mese valóban kulcs a mindenséghez, hisz a mesehős útján járva, megtalálhatjuk a megoldást minden problémánkra. Kereső, bizonytalan, tétova próbálkozóból a mesei szabályokat betartva igazi hőssé válhatunk, a saját életünk meséjét szövögetve.

„Johanna karácsony előtt született, 24 hétre. 85 deka volt és 35 centiméter. Az édesanyja hívott fel zokogva, hogy azt mondták neki a kórházban, hogy itt már csak a mese és a csoda segíthet. Összeválogattam mindkét szülőnek két óra mesét, ők magnóra mondták, és betettük az inkubátorba. Perceken belül normalizálódott az összes gépek által mérhető életfunkció. A mesék az élet és a halál kapuján átmenő hősökről szóltak. Johannát Pünkösdkor kereszteljük. Hétszerte szebb, mint amikor megszületett, akár a mesében.”

A történet (Boldizsár Ildikótól) erősített meg abbéli hitemben, hogy a népmesékkel gyógyítani lehet, és természetesen nem csak a fentihez hasonló vészhelyzetben. Mert a mesékben minden benne van, amit egy nemzet ősi tudásként felhalmozott, egyetemes szellemi tanítások összegzése, egy-egy nép szellemi kincsestára.

A népmesék hősei mindennel tudtak még beszélni, ami élt. Egységben voltak a természettel, hallgattak az ösztöneikre, nem létezett számukra lehetetlen. Ha segítőre volt szükségük, hívták az állatokat, a szelet, a napot. Ha meg kellett halni, hát meghaltak a célért, majd újjászülettek hétszerte szebben, erősebben. (Ahogy mi is meghalunk és újjászületünk egy-egy probléma megoldása után.)

A mesék problémákkal foglalkoznak. A tiéddel, az enyémmel, az övével…

A mesében semmi sem szép, semmi nincs rendben. DE: Mindig minden rendbe hozható. Ahogy mi sem kapunk sosem több feladatot, mint amennyit elbírunk. A mese minden kapun átsegít. A szerelem, az elválás, a születés és a halál kapuján egyaránt átvezet. Minden emberi kapcsolatot feldolgoz és bemutat. A barátságtól a szülő-gyerek kapcsolaton át a szerelemig. Mindenre ad választ, ha figyelünk és elkezdünk a mese, tehát az őseink nyelvén gondolkodni.

A mesével üzenetet kapunk. Miért születtünk? Mi a dolgunk a világban? Úgy kell hát olvasnunk a mesét, hogy tapasztalatot szerezzünk! Mit üzen az nekünk mint nőnek, anyának, barátnak, gyereknek, férjnek, apának... A meséken keresztül rájövünk, ezernyi út és megoldás létezik mindenre.

A mese gyógyír, varázsszer, verbális bájital, amely mindenkoron mindenkinek szól. Mindenkinek, aki a saját SORSÁT szeretné megélni.

Bajzath Mária Éva
pedagógus, mesekutató'

2017. szeptember 25., hétfő

Móricz Zsigmond: A kismalac és a farkasok





















Van egy erdő, erdőháton
benne tisztás az írtáson,
hóba rakva rajta kis ház,
kismalac itt telel-tanyáz.

Kicsi fejsze csitteg-csattog,
bükkfa lángja pitteg-pattog,
fazékban víz rityeg-rotyog,
ajtón farkas kipeg-kopog.

– Hej, kismalac, dideregve
kunyorálok, hogy eressz be!
– Bizony nem én, mert megeszel!
– Rólam ilyet fel hogy teszel?

Csak kunyorál, csak ígérget:
– Csak egy lábom engedd, kérlek!
– Jó! – gondolja a kismalac.
– Megbánod, ha kinn nem maradsz.

Zsákot kerít, vizet forral,
s ajtóhoz áll hamis orral.
– Hát ha épp ez a vágyódásod,
dugd be egyik hátsó lábod!

Farkas-barkas örül nagyon,
– Jaj, bent be jó meleg vagyon!
Ereszd be még, csak egy lábom!
Szól a malac: „No, nem bánom.”

– Én két lábom, boldog részem,
örülj, vígadj, jól vagy, érzem.
Első lábom, jaj a hóban...
Szól a malac: „Dugd be gyorsan!”

– Három lábom, ha behagyod,
negyedik miért szenved fagyot?
– Jól van, dugd be mind a négyet!
(zsákba faroltatlak téged)

– Ó négy lábam, úrrá lettél,
ó, én fejem, kinn rekedtél!
Jóért jót várj, kicsi malac,
meglásd, mi lesz, hogyha behagysz.

– Jó, gyere be, gyer' a házba,
gyer' a házba, gyer' a zsákba!...
Zsákba búvót be is köti,
forró vízzel megöntözi.

Bezzeg a ház meleg nagyon,
hadd hűsöljön kint a fagyon.
Kicipeli farkas komát,
ki végre kirágja magát.

Kopasz farkas világgá ment,
nem mond a dologra áment.
Fut, fárad és verbuvál,
sereggel jön vissza már.

Mint az árvíz, jön a falka,
kopasz vezér szóval tartja.
A kismalac hej látja már:
– A nyakamon van a tatár.

Hamar egy nagy fára szalad,
farkasfalka a fa alatt;
hogy vegyék le, hegyin-hátán
kapaszkodnak egymás vállán.

Száz farkasnak egy a híja,
lent a kopasz alig bírja;
bár az ina majd megszakad,
kismalactól távol marad.

A kismalac hőköl, haj-haj,
mi lesz vele, itt van a baj!
Csak lekiált hát a gaznak:
– Forró vizet a kopasznak!

No, a kopasz holtra vált,
úgy kiugrott, meg sem állt.
Meg sem állott, elszaladt,
a sok farkas leszakadt.

Nyaka törött mind ahánynak,
malacot sem öli bánat.
Ma is göcög-kacag rajt,
ma is él, ha meg nem halt.

2017. szeptember 23., szombat

Balogh József: Ősz















Szétszakadt a felhő,
-záporoz a zápor-
nincs ki összeöltse,
ősz van, ősz lett a mából.

Hosszabbak az éjek,
nagyobbak a csöndek,
egy-egy bátor madár
száll neki a ködnek.

Utcaseprő-szélben
levél pördül táncra,
sok lehulló társa
vele együtt járja.

2017. szeptember 20., szerda

Tóth Ágnes: Mit tett az ősz?

Jól sepert az őszi szél,
gyűlt ezer zsák falevél.
Felkapta a hátára,
s dobta postaládába.

Ó, te buta őszi szél,
nem is tudod, mit tettél.
Elküldted a leveleket,
s nem címeztél egyet se meg.

Ismeretlen címzettnek
lesz majd oka panaszra,
meglátod, hogy valamennyit
visszaküldi tavaszra.



2017. szeptember 14., csütörtök

Mesék őszre - válogatás

Az őszi időszak meséi azok a mesék, amelyeknek szereplői az őszi csillagászati hónapokhoz (Mérleg, Skorpió, Nyílas), illetve azok keleti megfelelőihez (Sárkány, Kígyó, Ló) tartoznak. 

A mesék eleme általában az elrabolt lány motívuma. A Sárkány egyesíti magában az alvilági Kígyó, és az égi Madár, a sötétség és a fény, a Föld és az ég jegyeit. A Ló, a táltos paripa se­gíti a mese hősét, hogy világokon át­repüljön, reggeltől estig a Föld egyik vé­géből a másikba jusson. A Kígyó sze­repe gyakran a segítés, ill. az át­vál­tozás, a rossz jóra fordul. Ezek a sze­replők jelképezik meséinkben az alsó és felső világ, a sötétség és a világosság ellentétét, harcát.


Népmesék:

Műmesék:

2017. július 9., vasárnap

Benedek Elek: A gólya és a kisfiú


– Gólya, gólya, gólya,
Házunknak lakója!
Mondd meg, honnét jöttél?
– Onnét, hol a nap kél.
Kelep, kelep, kelep.
– Hol van a napkelet?
– Kelj föl csak jó korán,
Megtudod akkor ám.
– Ugye most itt maradsz,
Többet már el sem hagysz?
– El bizony, kisfiú,
Mihelyt hideg szél fú.
– Ó, hadd fújjon a szél,
Te csak attól ne félj!
Hagyd ott a fészkedet,
Adok szállást neked.
– Kelep, kelep, kelep,
Jó fiú, nem lehet.
Én csak úgy élhetek,
Ha szabad lehetek!

Áprily Lajos: Kopogtatás


Kiáltottam ki – zeng a házeresz!
Kis cinke-ács volt. Mégis meghatott:
Csőrével már az ősz kopogtatott.
Micsoda csattogó zakata ez? –

Szabó Lőrinc: Ha nagy, ha kicsi

Ha nagy, ha kicsi, zörög a kocsi.
Ma árkon-bokron át futunk,
A világ végére visz utunk.
Ha nagy, ha kicsi —
zörög a kocsi.

Tegnap, hogy az erdőt jártam,
A bokorban nyuszit láttam.
Láttam: jön-megy, fülel, bujkál,
Körülsetteng, rám kukucskál
— s közel hajlik, így ni, így —
súgni akart valamit?

Móra Ferenc: Pannika Csigabigája

Miklós bácsi, az öreg koldus kántálni kezdett a kapu alatt, s anyuka mindjárt szalajtotta Rozit a krajcárkával, ami mindennap kijárt az öreg Miklósnak. Rozi siettében nyitva felejtette a konyhaajtót. Pannikának se kellett egyéb: úgy kiosont a kertbe, mint a szél.
– Jó reggelt, csacska szökőkút, jó reggelt, kedves rózsabokor, jó reggelt, aranyszájú fülemüléim! Nem látjátok, hogy Pannika jött hozzátok? Merre vagytok?
Senki se szólt, csak a hideg szél veregette haragosan a fenyőgallyakat.
– Szaladj vissza, Pannika, mert megfagysz!
A szökőkút sem szólt: befagyott az éjszaka. A kedves rózsabokor leveletlenül lapult a földhöz deres koronájával. A fülemülefészek üres volt. Senkit se talált Pannika a nyári jó barátjai közül.
De nini, mi feketéllik a sövény alján, a fehér dérszőnyegen? Gömbölyű, mint a golyó, csakhogy nem gurul, ha megrúgja Pannika. De még a kezével is alig bírja felfeszíteni, úgy oda van fagyva a földhöz.
– Jaj, hiszen ez egy csigabiga! Megfagyott idekint szegényke – sajnálkozott Pannika.
Neki is zsibogni kezdett már a fülecskéje, különösen hogy a szél gorombáskodni kezdett.
– Szaladj vissza, Pannika, mert elviszlek ízibe!
De nagyon sajnálta a szegény csigabigát otthagyni. Hátha még életre lehetne kelteni odabent a meleg kályhán?
Olyan sebesen suhant vissza, hogy szél uram sem érte utol. Csúful megjárta: éppen az orra előtt csapta be az ajtót Pannika. Aztán fölágaskodott a nagyapó székére, úgy tette föl a csigát a kályhára.
Ugyan föléled-e?
Biz az meg se mozdult vagy félóráig. Pannika már éppen meg akarta siratni szegény csigácskát, mikor egyszerre csak megmozdult a furcsa golyó. Nosza megörült Pannika, le is kapta mindjárt a kályháról: meg ne süljön, ha már meg nem fagyott. Rátette a díványpárnára szép vigyázatosan, hogy meg ne üsse magát, ha gurulhatnékja lesz.
Egyszer megint mozdult egyet a csigaház, és nagy óvatosan kinyúlik belőle két szarvacska, utána az egész fejecske derekastul. Kényelmesen kinyújtózott a csigácska, és nagyon barát­ságosan mozgatta a szarvacskáját.
– Szép jó reggelt, Pannika kisasszony! De jó melegen süt a napocska!
– Ó, te kis butácska, hisz az a kályha!
– Az ám, fekete lett a napocska. De jó sima ez a pázsit.
– Ó, de tudatlan vagy te, csigácska, hisz ez a díványpárna!
Csigácska nagyon sebesen mozgatta a szarvát.
– Éhes vagy, csigácskám? Eszel meleg kávét?
– Nem.
– Kell ropogós kifli?
– Nem.
– Egy kis sonkás zsemle tetszenék?
– Nem, nem, nem!
– Hát mit ennél, te kis válogatós?
– Friss tormalevelet! – integetett a csiga.
– Jaj, csigabiga, most nincs tormalevél! Ha volna, se neked adnám, hanem magamnak csinálnék belőle napernyőt. Várj tavaszig.
Csigácskának megmeredt a szarva.
– Azt kérdezed, hogy hát most nem tavasz van? Nem ám, hanem csikorgó fagy, zúzmarás tél. Ha még egy kicsit odakint hagylak, tebelőled se lett volna csigabiga többet. Megfagysz, ha be nem hozlak. Nekem köszönheted az életedet.
Juj, erre hármat is gurult a csigácska, s olyan mérgesen döfködött a szarvával, hogy Pannika egész megijedt tőle.
– Te ostoba kislány, minek ébresztettél fel? Idebent meghalok éhen.
– Odakint meg megfagysz.
– Dehogy fagyok, dehogy. Azért van énnekem ilyen vastag falú házam, hogy meghúzódhassam benne. Úgy elalszom én ebben tavaszig, hogy te se különben a hattyútollas dunna alatt. Majd föléleszt engem a tavasz meleg napsugárral, ha itt lesz az ideje. Vigy vissza, Pannika, a sövény tövébe.
Olyan könyörgőleg tette össze csigabiga a szarvát, hogy a Pannika jó szíve megesett rajta. Akárhogy ijesztgette az a gonosz szél, mégiscsak kiszaladt vele a kertbe, bedugta a sövény tövibe.
Csigácska még egyszer kidugta a szarva hegyét.
– Pá, pá, Pannika! Majd a tavaszon elmondom, hogy mit álmodtam a télen!
Azzal katt, becsapta a házikója ajtaját. Szép álmokat, csigabigácska!

Móra Ferenc: Mi van a talicskán?

Nagyon öreg ember már nagyapó. Haja, bajusza, szemöldöke fehér, mint a hó, hanem a képe piros, a mozdulata fürge, a járása sebes.

Ha kérdezik tőle, hogy ugyan mennyi idős már, akkor azt mondja rá:
— Két hetes.
Mikor aztán ezen nevetnek, akkor nagyapó is elmosolyodik.
— Ejnye, ejnye, hogy énnekem nem akarnak hinni. Pedig én sohasem hazudtam életemben.
Arra fölteszi a pápaszemet, s fölírja krétával az asztalra ezt a számot: 77.
— Hát igaz-e, gyerekek, hogy ez két hetes?
Amire Pista gyerek azt mondja, hogy mégis hetvenhétnek kell ezt olvasni. Ő úgy tanulta az iskolában.
— De már látom, hogy csakugyan nagy tudós lesz belőled — kötődik tovább nagyapó —, hanem azt mégse tudnád megmondani, hogy hogy hívják Dorozsmán a talicskát. Nem hívják azt, öcskös, sehogy se, hanem tolják.
Hát ilyen tréfás ember nagyapó, mikor ráér. Csakhogy nemigen ér rá. Világéletében mindig sokdolgú ember volt, most is az. Még nem száradt föl a harmat, mikor ő már tolja a talicskát kifelé a szőlőúton. Hej, nem lehetne azt elmondani, hányszor fordul meg egy esztendő alatt a szőlőben az öreg talicska!
Azon szokta kihordani a szőlőbe a szerszámokat, a csöbröket, az eleséget, azon szokta hazahordani a nyári piros almát, a nagy szemű szilvát, a korán érő szagos szőlőt.
Vízzel főz, borral ránt a szegény ember, s talicskával kocsikázik, akinek lóra nem telik.
Ehol most is csikorog már a talicska a homokon, pedig még csak most ébredt föl a napocska is. Csakhogy most nincs a talicskán se nyitókapa, se a csíkos tarisznya. Csak egy nagy kosár van rajta, az is le van takarva vékony fehér lepedővel.
— Ugyan, mi van a talicskán, nagyapó? — kérdezi a veréb, ahogy ott ugrál az út mentén a fűzfabokrok közt.
— Kis madár — feleli nagyapó —, csakhogy nincs olyan fülemüle a világon, amelyik olyan szépen tudna énekelni, mint ez!
— De siet, nagyapó — mondják az emberek, akik szintén kifelé igyekeznek —, mindenkit beér, akit meglát.
— De még el is hagyok mindenkit.
— Pedig talicskát is tol, nagyapó.
— Inkább a talicska húz engem.
— Mit visz a talicskán, nagyapó?
— Kincset viszek, jó emberek. Nem is láttatok még ilyet.
— Mi van a talicskán, nagyapó? — csörög a szarka is, ahogy billegeti a farkát a mezsgyeszélen.
— Vendég, te csacska madár, olyan vendég, amilyen még sose járt a szőlősben. Gyere ki, nézd meg, ha szépet akarsz látni.
— Mi van a talicskán, nagyapó? — zümmög a méhecske nagyapó feje körül.
— Piros rózsabimbó, fehér liliomszál.
A méhecskének se kellett több. Odaröpült döngicsélve a kosár fölé: már csak megnézi a piros rózsabimbót, fehér liliomszálat.
— Hess, hess, méhecske — kiáltott nagyapó —, ez a virág nem a te számodra termett.
Ahogy beértek a nagy fásközbe, nagyapó letette a talicskát addig, míg rágyújtott a pipájára. Úgy füstölt a pipa, hogy a méhecske arra se mert többet repülni.
— No, most már úgy megyünk, mint a gőzös — mondta nagyapó —, sebesen és füstölve.
Csak egy szempillanatig tartott a pipára gyújtás, de azalatt a szellő föllebbentette a kicsi lepedő szélét, s a piros szárnyú pille bekukucskált alá. Nem mondta, hogy mit látott a kosárban, de valami nagyon szépet láthatott, mert táncolni kezdett örömében. Nem is maradt el a kosár mellől többet, míg ki nem értek a szőlőbe.
De mire kiértek, akkorára kint volt ám a veréb is. Ott csipogott a lugaskarón:
— Lássuk hát azt a szépen szóló madarat!
A méhecske is ott döngicsélt a fodormenták közt:
— Hát hol az a piros rózsabimbó, fehér liliomszál?
De még a szarka is ott csörgött az eperfa hegyiben:
— Gyere ki a kosárból, te híres vendég!
A lepedő elkezdett mozogni, s megszólalt alóla valaki:
— Vegyél ki, nagyapó!
A veréb odaröppent a kosár szélére.
— Még ilyen szép csicsergést csakugyan nem hallottam.
Nagyapó lekapta a kosárról a lepedőt, hát egy kislány volt alatta, fehér, mint a liliom, piros, mint a rózsa.
— Jaj, de csudaszép virágszál! — zümmögött a méhike.
Akkorára odaérkeztek az emberek is, akiket nagyapó elhagyott az úton. Benéztek ők is: mi volt a talicskán, s mosolyogva mondták egymásnak:
— Hiszen ez Panka, a nagyapó unokája. Legnagyobb kincse nagyapónak a kerek világon.