2018. február 20., kedd

Linkajánló

Ajánlom figyelmetekbe 

MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM


oldalát!

Elérhetők például a Dörmögő Dömötör korábbi lapszámai.


A medve és a róka


Finn népmese. Fordította: N. SEBESTYÉN IRÉN

Egyszer a róka halat lopott a halásztól. Így biztatta a medvét: 
— Lógasd csak a farkad a forrásba, majd kiugrálnak a halak! 
A medve hallgatott a rókára, de akkor hideg tél volt, és a medve farka a forrásba fagyott. A róka meg nagy kiabálásba kezdett: 
— Emberek! A medve beszennyezi a kutatokat!
Az emberek karót kaptak a kezükbe, futottak a medve felé. Az meg menekülni kényszerült; farkát vesztve futott, amíg bírta. 
Ezóta rövid a medve farka.

2018. január 26., péntek

Bakay Dóra: Gedeon Maci






















Íme, Gedeon, a medve,
Hej, de virágos a kedve!
Pedig beköszöntött a tél,
mosómaci arról mesél:
"Ilyen tájban minden mackót
hazavárnak. Hol a kuckód?"
"Játék közben eltévedtem,
Nem tudom, merre kell mennem."
"Mondd, az eszed hová tetted?
Fagy csípi majd a füledet!"

Nyuszi, Őzi megsajnálja:
"Kerítünk mi hamarjába'
téli szállást Gedeonnak!
Az erdőben sokan laknak.

Gyere, induljunk el máris,
aki keres, az talál is."
Továbbmentek a fák között,
míg valaki rájuk köszönt:

"Hová, hová kis barátom?"
"Ne is kérdezd! Nagyon fázom.
A te odúd remek hajlék,
ott csudajót szunyókálnék!"
De van ám egy nagy bökkenő:
túl kövér a mackóbendő.

Gedeon ott maradt hoppon,
nem fért be a szűk kis lyukon.
Vadmacska is tanácstalan:
"Térj haza, kis haszontalan!"
Ámde Őzi megsajnálja,
s hívja: éjszakázzék nála.

Ekkor megjelenik Rudi,
a híres-neves ravaszdi.
Mézesmázosan ígéri,
bocsunkat hazakíséri.
Mennek, mennek, mendegélnek,
a fák közül is kiérnek.

Gedeonban gyanú ébred:
Rudi félrevezet téged!
Nagy dühösen rá is mordul,
aztán nyomban visszafordul.
Őzi vackán összebújnak,
fittyet hányak fagynak, hónak.

Másnap aztán Őzi így szól:
"Ma este már otthon alszol.
Elindulunk ketten együtt,
barlangodat megkeressük."
A szavakat tett követte,
hisz közelgett már az este.
Gedeon csak nézte-nézte:
hogy szunyókál bátyja, nénje.
Egyvalaki mégsem alszik,
Mackó mama hangja hallik:
"Szegény kicsi árva mackóm,
üres nélküled a vackom.
Hogyha rád gondolok, érzem,
mindjárt megszakad a szívem."

"Ne sírj, drága Mackó mamám,
nem hagylak el többet, nem ám!"
kiáltja a bocs boldogan
édesanyja karjaiban.
Gedeonunk vígan nevet:
ébren töltötte a telet!
Evés-ivás, dínomdánom,
sose volt jobb téli álom!
Elmeséli kalandjait,
pedig álmos, nagyot ásít.
Szeme közben lecsukódik,
kicsi mackónk máris szundít.
Ejnye, ilyesmit ki látott?
Tavasz hozott téli álmot!

2018. január 14., vasárnap

Fésűs Éva: Télkergető hóvirág

Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott előle, ki odúba, ki kuckóba
Ez a tél nagyon goromba legény volt, befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól kirázat, aztán ráérősen végigdőlt a kopár lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb madarak lefordultak a faágról.
Ínséges idő köszöntött az erdő, mező népére. Mindent beborított a hideg hótakaró. Csak az ökörszem dala és a cinegék csettegése tartotta ébren a reményt, hogy lesz még újra kikelet.
Mindenki dideregve tűrt és várta, hogy majd csak cihelődni fog ez a mogorva tél is, mint a többi tette. Nyújtózik egyet, megcsikorgatja a fogát, azután odébb áll, és csupa kis ezüst tócsa marad a lépte nyomán, mint megannyi villogó víztükör, amelyekben már a fiatal tavasz nézegetheti kék szemét.
Így álmodoztak egymáshoz bújva a fázós kis állatok, egészen addig, amíg egy nyúl körül nem szaladt a rettenetes hírrel: 
- Nem megy el a tél! Itt marad örökre!
Támadt erre nagy ijedelem!
- Kitől hallottad ezt ugrifüles?- faggatták a nyulat.
- Magától a téltől! Éppen a fülemet hegyeztem a dombon, amikor nagyot sóhajtott és azt mondta: ”Hej de jól érzem magam ezen a tájon! Sose megyek el innen!”
- Jaj nekünk! Éhen veszünk!- remegtek a nyulak.
- Tennünk kell valamit! Mivel lehetne távozásra bírni ezt a dermesztő, hideg hatalmat?
- Bízzátok csak ránk!- mondták a farkasok. – Majd mi elkergetjük. Addig üvöltünk a fülébe, míg világgá nem szalad. 
Minden este olyan hangversenyt rendeztek, hogy zengett tőle a téli táj.
Hanem a tél meg se moccant, sőt, hogy ne hallja a farkas zenebonát, még vastagabb hótakarót húzott a fejére. Az éktelen lármára felriadtak a medvék.
- Nektek is befellegzett, mackó bácsik! Sose láttok többé lépes mézet, mert nem megy el a tél!- szólt a nyúl. 
Több se kellett a medvéknek! Pozdorjává zúzzák a tél sok-sok drága jégkristályát, akkor biztosan elszalad. - gondolták.
Felmásztak a dombra, onnan görgették a hatalmas kődarabokat a tó meg a patak jegére. Csörömpölt, recsegett, ropogott a jég. Ám a tél csak mérgesebb lett, és a fogát csikorgatta.
- Forduljunk a szelekhez!- tanácsolta a róka.
- Kérjük meg, hogy hordják el ezt a sok havat.
A szelek összefogtak, kavarogtak, végig sepertek a tájon, de annyi volt a hó, hogyha egyik helyről elhordták, a másik helyen annál több lett.
A konok télnek a föld alá is híre ment. Lent a mélyben Földanyóka féltve ringatta, csitítgatta a kis hagymabölcsőben szunnyadó virágait: 
- Csicsíja babája! Aludjatok még, ki ne hajtsatok! Nem akar elmenni a tél.
- Nem akar?... No, azt szeretném én látni! – csendült meg egy vékony hang a homályban, és úgy, amint volt, egy szál fehér ingecskében kipattant a bölcsőjéből Földanyó icipici leánykája, a hóvirág.
- Azonnal bújj vissza, mert megfázol! – parancsolt rá Földanyó.
- Dehogyis bújok, dehogyis fázom! Ne félj anyókám majd én elkergetem azt a makacs vén telelt.
- Te? – hüledezett Földanyó. – Hiszen az a farkasüvöltéstől, medvék erejétől, szelek ostromától sem ijedt meg, hát hogy képzeled, hogy megállhatsz előtte?
- Így ni! - mondta a kis virág, és már bújt is kifelé elszántan a hideg rögök között, a fagyon át, a havon át, minden erejével.
Amint átdugta fejecskéjét a hótakarón, vidáman felkacagott:
- Jó napot tél bácsi! Hát te még itt vagy?
- No, nézd csak! – ráncolta össze zúzmarás szemöldökét a tél. – Hogy mertél a szemem elé kerülni?
- Hiszen itt a tavasz! – csilingelt a hóvirág. – De úgy látszik csakugyan igaz, amit rólad beszélnek!
- Mit beszélnek rólam te inci-finci?
A hóvirág felágaskodott és huncutkodva súgta:
- Azt, hogy el akarod adni jégvirágaidat a tavasznak!
- Hűűű! Micsoda hazugság! – bömbölt nagyot jeges haraggal a tél. – Egy szó sem igaz belőle!
- Hát akkor miért raktad ki őket minden kirakatüvegre?
- Tüstént leszedem valamennyit!- - kiabált a tél és meg is tette.
- No, de az a jégcsap csengettyű mégiscsak eladó, ugye? – csacsogott tovább a hóvirág.
- Egy sem eladó! – förmedt rá a tél, és mérgében azokat is leszaggatta.
- Hát akkor a hó!... legalább abból hagyj nekünk! Tavasz tündér szeretne megmosdani benne, hogy üdébb legyen tőle.
- Egy maroknyit se hagyok! - vicsorgott dühében a tél, és máris söpört bele mindent a batyujába.
A hóvirág rámosolygott:
- Azért még nem kell haragudnod, hiszen anélkül is olyan szép a tavasz! Ha nem hiszed, várd meg, itt jön a nyomodban!
- Micsoda? Azért sem várom meg! Látni sem akarom!
Vállára lendítette a batyuját, és átlépett a dombon.
Boldog ujjongás támadt erdőn, mezőn:
- Oda nézzetek! Mégiscsak elmegy a tél! Túljárt az eszén egy bátor kis hóvirág!
Az erdő széle pedig egy szempillantás alatt telis-tele lett Földanyó üde, fehér ruhás leánykáival:
„Telet kergetünk,
tavaszt hirdetünk,
Ébredj fel nagyvilág, 
higgy nekünk,
 higgy nekünk!...”

2018. január 1., hétfő

Mentovics Éva: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.

Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak. Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte. 

– Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság. 

– Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni. Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.

Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?

Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.

A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?

Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.

– Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.

– Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. – recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.

– Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.

– Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.

Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult… és visszapottyant a fenyő ágai közé. A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.

– Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.

– Jól van – szólt búslakodva a kis csillagocska. – Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.

Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára. A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton…

Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.

– Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!

Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak. Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.

Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak. Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?

Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba. Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon. Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta. A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.

Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.

Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy-egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.

Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.

2017. december 14., csütörtök

Pálfalvi Nándor: Karácsony


Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.

Mentovics Éva: Az ünnepi asztal





















Imbolyog a gyertya lángja,
Fénylik, mint a Napsugár.
Ünnepváró asztalunkról
fodros füstje tovaszáll.

Karácsonyfán aranycsillag,
és számtalan szép csoda:
csillagszóró, szaloncukor,
omlós, mézes figura.

Kint a kertben pelyhek ringnak,
belesnek az ablakon.
Csodálják a gyertyák fényét
az ünnepi asztalon.

2017. december 13., szerda

Mentovics Éva: Karácsonyi jókívánság

Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.

2017. december 12., kedd

Sarkadi Sándor: Felsüt a csillag

Felsüt a csillag,
hold is előjön;
Jégcsapok égnek
karcsú fenyőkön.

Kései szán fut,
porzik a porhó:
Jégrögös úton
villog a patkó.

Cinke szeméről
foszlik az álom;
csenget a csengő –
itt a karácsony.

2017. december 1., péntek

Mikulás - válogatás

Versek, mondókák:


Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó
Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás
Veres Csilla: Télapóhoz
Tordon Ákos: Télapó bundája
Sarkadi Sándor: Télapó
Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió...
K. László Szilvia: Mikulás-váró
Mentovics Éva: Indul a szán
Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz
Szuhanics Albert: Mikulásvárás (részlet)
Mentovics Éva: De jó lenne…
Birkás Erzsébet: Télapóval fut a szánkó
Herczeghalmi Mária: Mikulás
Cser Magdolna: Köszöntsük a Télapót!
Bujáki Lívia: Csillag hullott
Keresztesi Anikó: TÉLAPÓ
Mikulás mondóka
(mondóka)
Pataki Edit: Várunk Mikulás!
Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz
Mikulás-hívogató (mondóka)
Zelk Zoltán: Mikulás
Anderkó Péter: Odakinn az ablakon túl
Tóth Anna: Télapó
Molnár Gyula: TÉLAPÓ
Csányi György: Télapó kincsei
Donkó László: Leselkedő
Donkó László: Mikulás de csudás!
Gazdag Erzsébet: Honnan jöttél Télapó
Galambos Bernadett: Ajándék
Szepesi Attila: Télapó éneke
Nagy Renáta:Télapó útja
Donászy Magda: Télapóhoz
Horváth P. Pál: Télapó
Czeglédy Gabriella:Télapó az úton
Hartyányi Lajos: Mikulás
Hívogató
Hulló hóban
Mennyi apró télapó
Megjött a télapó
Száncsengő
Szent Miklós ünnepén
Télapó az úton
Télapó éneke
Télapó érkezése
Télapóhoz
Télapó kincsei
Télapó útja
Télapó ünnep
Újra találkozni
Ünnepelj velünk
Kandikál az esti csillag
Ha jön a tél
Karácsonykor hull a hó
Télapó! Hol a hó, hol a jég?
Levél a Télapóhoz
Télapóhoz
Szarvas húzta 
Eső szitál, hull a hó
Csizma a lábán.
Mese a Mikulásról
Vers a Mikuláshoz
Télapó

Mesék:

Télapó kesztyűjePetrolay Margit: Sürgős levélBartócz Ilona Jön a Mikulás!Tordon Ákos:CsodavonatZelk Zoltán: Télapó és a hóember (verses mese)
Donászy Magda: Télapó az erdőben (verses mese)
Tóth Anna: Télapó és a mókusok (verses mese)
Tóth Anna: Meglepetés Mikulásnak (verses mese)
Donászy Magda: Télapó az erdőben (dramatizált verses mese)
Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmájaHarald Scheel és Sibyle Jung: A törpék levele


Dalok:


Gryllus Vilmos: Levél a Mikulásnak Megjött a mikulás

Találós kérdések a Mikulásról

Tűzpiros subája,
Fehér hó szakálla,
Szakálla fehér hó,
Várja őt száz lurkó.

(Mikulás)

Mikulás a főnöke,
Karácsonynak hírnöke.
Nagy hatalmas szarva van,
Szánkót húz, ha dolga van.
Ez az állat, szép és barna,
Rudolf a legismertebb fajta.
Mire gondolsz? Kitalálod?
Az Északi-sarkon látod!

(Rénszarvas)

Mezítláb a nagy hóban,
Megfázik a lábujjad,
Kell rá meleg lábbeli,
Abban szaladj játszani!
Bundás, meleg, meglátod
Mi lehet ez? Kitalálod?

(Csizma)

Fehér pokróc egész földön,
 nem is szövik, az égből jön.

(Hó)


2017. november 19., vasárnap

Szalai Borbála: Pille szálldos, ezer pille










Pille szálldos, ezer pille,
Szárnya mindnek hófehér,
Kavarognak, táncot járnak:
Esik a hó, itt a tél!
Hulljatok csak, hópihécskék,
Kicsiny fehér csillagok,
Lombja vesztett kopár fákra
Díszes köntöst adjatok!
Pille szálldos, ezer pille,
Nagy pelyhekben hull a hó…
Csengős szánon útnak indul
Dérszakállú Télapó.
Hegyek között visz az útja,
S fenyvesekbe is betér:
A sok hamvas fenyőfácska
Szánkójába alig fér.
Pille szálldos, ezer pille,
Minden fehér, csupa hó,
Ajándékkal megrakodva
Jön már, itt van Télapó!
Csilingelő szánkójával
Most állt meg a ház előtt:
S hozza már a csillagszórós,
Fényben úszó zöld fenyőt.
Pille szálldos, ezer pille,
Gyémántfényű lett a hó…
Örömtűz ég minden szemben,
Sziporkázó, ragyogó.

2017. november 15., szerda

Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás

Képtalálat a következőre: „Donkó László: Mikulás de csudás!”
Csengő-csengő csingi-lingi

Csizma koppan odakinn.

Kopogtatnak: kopp-kopp-kopp

Nyissuk ki az ablakot.

Ni-ni a jó Mikulás,

Bizony ő az senki más.

Ősz szakálla földig ér,

Haját belepte a dér.

Havas bunda a vállán,

Nehéz puttony a hátán.

Puttonyában sok-sok jó,

Füge, dió, mogyoró,

Hajasbaba, kispuska,

Képeskönyv meg lovacska.

Kishegedű hu-hu-hú,

Hosszú virgács juj, juj, juj!

Drága jó Mikulás bácsi,

Ne tessék behozni azt a sok virgácsot,

Itt csak jó gyerekek laknak,

Kisfiúk és kisleányok.

2017. november 14., kedd

Demény Ottó: Doktorbácsi

Képtalálat a következőre: „doctor clipart”

Kérek egy kanalat,
mondja szépen: ÁÁÁ,
a lázmérőt bedugjuk a hóna alá.
Maga kérem nagybeteg,
biztos megint beevett.
Öblögessen, borogasson,
bújjon a dunyhába,
ha reggelig nem köhög,
mehet óvodába.

2017. november 13., hétfő

Testünk témakör - válogatás

Pinterest








Link





Versek, mondókák:

Mesék:

Dalok:


Kéztorna


Pantomim
Kérjünk egy önként jelentkezőt, aki különböző tevékenységeket játszik el, míg a többiek leutánozzák, és kitalálják, mit csinált.
Találós kérdések
Gondoljunk egy testrészre, de csak egy jellemző gesztust áruljunk el róla! Például: „Én vagyok az a testrész, amely rúgja a labdát.”
Színes zoknik
Minden játékos kap egy színes zoknit ábrázoló képet, majd egy mulatságos utasítást. Például: „A sárga zoknisok ugráljanak, a pirosak szívják tele levegővel a tüdejüket!”
Számoljunk!
A gyerekek körben sétálnak a csoportban. A vezető mond egy testrészt, és annyi gyereknek kell összekapaszkodnia, ahány van az adott testrészből. Például: „Tüdő, jobb kéz ujjai, szem.”
Tisztálkodás
Testápolással kapcsolatos eszközöket (körömkefe, fésű, fogkefe,üres folyékonyszappan-adagoló) rejtünk el a csoportszobában, és a gyerekeknek kell azokat megkeresni.
Nézd csendben!
A gyerekek körben állnak, és közben nem szólalhatnak meg. Az egyik gyerek fülébe súgunk egy testrészt, amit finoman meg kell egy pillanatra mozdítania, a többieknek meg ki kell találniuk, melyik
testrész volt az.
Hála-játék
A gyerekek nevezzék meg egy testrészüket, amelyiknek köszönhetnek valamit! Például: „Köszönöm, lábam, hogy elvittél a Dunapartra sétálni.” „Köszönöm, fülem, hogy meghallottad azt a szép
zeneszámot.” (Forrás: http://ovonok.hu/2015/02/milyen-a-testunk/)
Százlábú: négykézláb mászás sorban egymás után egymás bokáját fogva

Falánk Peti: Gömbölyű gombóc a tálon, örül a szívem, ha látom, meg is eszem kettőt,hármat, ráadásul még egy párat. Tele bendő, üres tál, falánk Peti, baj lesz ám! Karkörzés a test előtt, szökdelés, bokázás, kilépés előre, váltogatott kézzel evésutánzás, taps test bal és jobb oldalán, rámutatás a gyomorra, törzshajlítás előre, karemeléssel oldalsó középtartásba, a mutató ujjal váltogatott kézzel fenyegető mozdulat.

Dobi, dobi, hátát, …
A gyermekek körben állnak,hátratett kézzel és becsukott szemmel. Az óvónéni körbemegy, egy dalt dúdol közben, és egy gyermeknek egy ceruza hegyével az egyik kezén az egyik ujja begyét megböki. A gyermeknek meg kell mutatni,hogy melyik ujját böktük meg .
vagy
A gyermekek kézfogással körben állnak. Kettõ a kör közepébe megy: egyik a húnyó, a másik a doboló. A húnyó kézbe rejti az arcát, a doboló pedig jobb kezét a másiknak a hátára teszi, s felváltva, mind az öt ujjával ütemesen bökdösi, a végén valamelyik ujjával megböki. Ki kell találnia, hogy melyik ujja volt az. Fontos, hogy megnevezze, ne csak rábökjön!